Reader with Thousand Lives

Egy újabb trilógia befejező kötete. Az első részbe beleszerettem, a másodikban már voltak hibák,
Nem is tudom mire számítottam igazán, a végét ugyan tudtam, mégis sírtam, úgy éreztem kivágták a szívem és ugráltak rajta... Azonban mégis valami hiányzott a könyv első

Mikor elkezdtem olvasni, annyira különállónak éreztem a könyvet, nem volt már meg az, ami az első könyvben, hiányoztak a csoportok, ugyanakkor ez érthető az előző részekből, de mégis hiányzott, mert a miatt szerettem igazán bele a sorozatba. Na meg Négyes miatt, de róla később.


Az első felét a regénynek nem igazán élveztem, túl sok volt a magyarázat, túl sok kérdést vetett fel egy-egy válasz és van, amit még mindig nem értek teljesen, tudom, kellett ez, de lehetett volna kicsit jobban elosztva, kicsit kevésbé szájbarágós. Ezzel szemben a második felét még úgy is sikerült végigizgulnom, úgyis, hogy tudtam mi lesz a végkifejlet. Az utolsó kb. 150 oldalnál éreztem azt, mint először, tényleg meglepő fordulatok voltak benne. DE! A halálok nagyon megviseltek. És nem is igazán a legutolsó ne gondoljátok, hogy szívtelen vagyok, de nem volt olyan megrázó számomra, holott meg is sirattam, hanem egy korábbi. Nem szeretném elmondani kire is gondolok pontosan, de még mindig hangosan felkiáltanék, hogy miért??? Teljesen felesleges volt, és még azzal sem értek el semmi előrehaladást, ami miatt meghalt.

Hál' Istennek Tris már egy fokkal jobb volt, mint az előző részben, de sajnos nem tért vissza ahhoz a jelleméhez, ami miatt az első kötetben megszerettem. Mégis még mindig van benne valami, talán a kitartás? az ereje?, ami miatt felnézek rá.

"... ha elég kitartóak, idővel még a parányi vízcseppek is képesek végérvényesen átformálni a követ. És az soha többé nem változhat vissza."

Négyest ellenben mindig egyre jobban imádom, és imádom. Szerintem még mindig azért, amit első rész értékelésekor is leírtam. Mindenkinél erősebb, és mégis gyengébb. Egyszerűen nem lehet nem szeretni:)

"Egészen fiatalkorom óta mindig is tudtam: az élet mindannyiunkat megsebez. Enélkül nem úszhatjuk meg. Most azonban ezt is megtanultam: a sebeink behegedhetnek. Sőt módunkban áll meggyógyítani egymást."

A többi szereplő az, akiket tényleg nagyon szeretek mármint kivéve azokat, akik rosszat akarnak:D, Christinát, Uriaht őt különösen, Zaket, és még sorolhatnám. Őket nem sikerült elrontani, és nagyon a szívemhez nőttek. Miattuk már megérte elolvasni. 

Mindent összevetve azért nagyon szerettem ezt a részt is, megérte elolvasnom, és ha más miatt nem is, de legalább azért olvasd el a befejezést, hogy megtudd mi állt a csoportrendszer mögött. És azért hozzátenném, hogy a vége miatt azért nem végezte a földön, mert rossz a kötése. :D

Szerző: Veronica Roth
Cím: A hűséges (Allegiant)
Oldalak száma: 450
Megjelenés: 2014 (2013)
Kiadó: Ciceró
Borító: Ez a kedvencem a három közül, imádom a színeit
Kedvenc karakter: Négyes, Uriah
Legkevésbé kedvelt karakter: Caleb
Amit szerettem: Négyes, mellékszereplők, a váratlan fordulatokat, azt, hogy nem olyan a vége, mint minden más könyvnek
Amit nem szerettem: Egy bizonyos halál :'(
Kedvenc idézet: "Sokféle úton-módon lehet bátor az ember ebben a világban A bátorság olykor azt jelenti, olyasvalamiért kell élned az életed, ami túlmutat rajtad – vagy valaki másért. Van, hogy ehhez mindenről le kell mondanod, amit valaha is tudtál, vagy mindenkiről, akit szerettél – valamilyen magasabb rendű cél értekében. De előfordul, hogy nem.
Néha nincs többről szó, mint arról, hogy összeszorítsd a fogad, amikor fájdalom gyötör. Bátorság kellhet a nap mint nap végzett munkához, a lassú haladáshoz egy jobb élet felé.
Ez a fajta bátorság, amelyre szükségem van most."