Már az Ónix során rájött arra minden olvasó, hogy Jennifer L. Armentrout igazán jól ért a
függővéghez. Azt hitte mindenki, ennél már úgysem tudja durvábban befejezni egyik részt sem, de mégis megcsinálta. Az Opál befejezése rosszabb minden eddiginél. Akivel csak beszéltem, mindannyian dühöngtek, hogy akkor most mi lesz? Hol a többi? De szerencsére elég hamar kiadták az Origint! :D
A történet hozta a megszokott, elvárt szintet, sőt! Csak egyre izgalmasabb és izgalmasabb a cselekmény. Egyre jobban belemélyedünk a luxenek világába, mindig előkerül egy-egy mondatfoszlány, szó, amin gondolkodhatunk, teóriákat alkothatunk. Aztán ezek vagy beigazolódnak, vagy megdöbbenünk az igazságon.
Már a könyv elejét olvasva számíthatunk egyes történések bekövetkeztére, de mégsem válik unalmassá. Nem tudom ki hogy van vele, de én, még ha ki is találtam mi lesz majd a végkifejlet, a következő jelenet, már csak azért is olvasom tovább, hogy kiderüljön igazam volt e. Ha nem, megdöbbentő lesz, ha igen, büszke vagyok magamra, hogy sikerült. :D Tehát ez cseppet sem von le az olvasás élményéből.
Ha azt mondja valaki luxen, akkor elég valószínű, hogy Daemon jut eszünkbe. Ő minden idők legkedveltebb könyves álompasija. Annyian rajonganak érte, de hát ki ne tenné? Imádom benne egyrészt, hogy jól néz ki (:D), másrészt, hogy mindig próbálja megvédeni Katyt. Mindent megtenne érte, feláldozna érte mindent, még a saját életét is, hogy szerelme biztonságban legyen. És mindehhez hozzájön, hogy nem akármilyen megszólalásai vannak. A rossz napjaimon mindig meg tud nevettetni.
Talán az egyik kedvenc főhősnőm Katy. Nem elhanyagolható, hogy imád olvasni és blogol is, de ugyan úgy képes megtenni mindent a szeretteiért, mint Daemon. Nagyon becsülendő, hogy ilyen kitartó, képes egyáltalán ép elmével kibírni mindent, azt, hogy léteznek luxenek, hibridek, arumok; azt, hogy be kell törniük a Deadelushoz, és hogy egyáltalán már nem az a hétköznapi ember, aki egykor volt.
"…nehezen képzeltem el, amint hozzáadom a könyves blogom életrajzi részéhez a „képes hidegvérrel ölni” mondatot."
A regény fő része volt Dee és Katy barátsága is, ami megsínylette az előző részben történt tragédiát. Dee-t már az első megjelenése óta bírtam, és mindig csodálkoztam, hogy lehet valakiben ennyi energia.
"Olyan, mint egy szuicid duracell-nyuszi."
Végig szurkoltam, hogy a két lány túl tudjon lépni mindenen főleg Dee, mert őt érintette inkább. Igazán felnőttként viselkedtek, mikor próbálkoztak.
Dawson megismerése volt az egyik olyan rész, aminek kifejezetten örültem. Mindig is kíváncsi voltam rá, hiszen elég sokat beszéltek róla már az Obszidiánban és az Ónixban is, de mégsem tudtunk meg túl sok mindent. Most azonban értelemszerűen megváltozott. Teljesen át lehetett érezni, hogy ő mit érez. Érthető, hogy mit miért tett, vagy akart megtenni. Ki bírná ki a szerelme nélkül úgy, hogy tudja milyen körülmények között tartják fogva. Vagy hogy egyáltalán fogva tartják...
És akkor ott van az "imádott" Blake/Fék (ki hogy szeretné). Ő az a karakter, akinél jobban nem nagyon utáltam még senkit. Annyiszor megvertem volna, a szereplőknek végig ordítoztam, hogy ne higgyenek neki. Figyeljenek már jobban. És valahogy mégis mindig ott volt mindenhol..
Összességében tehát a harmadik része nyújtja az elvárt szintet, rengeteget fejlődött is. Igazán megéri olvasni a Luxen sorozatot!
Szerző: Jennifer L. Armentrout
Cím: Opál (Opal)
Oldalak száma: 452
Megjelenés: 2014 (2012)
Kiadó: Könyvmolyképző
Borító: Tetszik!
Kedvenc karakter: Daemon
Legkevésbé kedvelt karakter: Blake
Ami tetszett: a cselekmény izgalmassága, a főszereplők
Ami nem tetszett: a függővég na jó, egyszerre imádtam és utáltam
Kedvenc idézet: "Szívás volt. Még a könyvkalózoknál is nagyobb, még annál is, ha egy évet kell várni a kedvenc sorozatod folytatására, és még egy könyv brutális függővégénél is nagyobb."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése